Vállalkozóbarát város? Kompetens város? Vagy…?

Kinek mit jelent a nyitott kommunikáció?

A Bethlen-utcai vállalkozók panasza, hogy nem volt velük a forgalom-változtatás leegyeztetve, nem voltak közvetlenül megkeresve, nem volt konzultáció! Panaszuk, hogy senkit nem érdekelt, mi lesz az intézkedés következménye, erről nem készült hatástanulmány, sőt adatai sincsenek a Hivatalnak. És ebben én is egyetértek.

Akkor is, ha részt vettem 3 évvel ezelőtt a mobilitási terv bemutatásán – ahol hozzászólásomban éppen a parkolók hiányára és szükségességére hívtam fel a figyelmet, egyúttal javaslatokat téve az addigi munkám alapján ezekre, illetve egyes forgalmi renddel kapcsolatos tervekre (amit „természetesen” nem vettek figyelembe azóta sem); és ahová egyszerű városlakó (vagyis aki nem valamelyik közintézményhez tartozik) maximum 10-15 személy volt, ami miatt ugyancsak szót emeltem a szervezést kifogásolva!

Akkor is, ha részt vettem a közlekedési bizottság ülésén – ahol ismét jeleztem a döntéshozóinknak, hogy a forgalmi rend változtatásait az SZMVSZ részéről sem tudjuk addig támogatni, amíg nem látunk alternatívákat, hatástanulmányokat, átfogó, mindenre kiterjedő konkrét terveket, mivel nekünk elsősorban egy élhető városra van szükségünk, nem egy skanzenre, amelyet majd külföldi munkavállalásból haza-haza térve végig sétálunk…

Az előbbieket közöltem a Bethlen-utcai vállalkozókkal is 2 napja, amikor először találkoztunk. Előbb nem volt hogyan, közöttük egyetlen SZMVSZ-tag vállalkozás sem volt.

De akkor is egyetértek egyébként, ha az RMDSZ képviselőjeként pár éve vállaltuk egy tanulmány (vitaanyag) elkészítését civilekkel, amely messze állt még attól, hogy terv legyen – hiszen nemhogy a törvényesség nem volt kimerítően megvizsgálva benne (rendőrség sem véleményezte!!!), de technikai feltételek sem voltak minden szinten ellenőrizve (!!!), további szakemberek véleménye sem volt kikérve (pl. urbanisztikai), és az érintett feleké sem (lakosság, vállalkozók, városfejlesztő bizottság, tanács, stb). Egyszóval egy vitaanyag volt, valami, ami lehetőséget adott arra, hogy legyen miről beszélni, de ami ebben a formában is mérföldkőnek számított a témában – még ha a politikai széljárás változása következtében nem is volt folytatása (viszont volt elég sok olyan, más természetű tanulmány, amit RMDSZ-es képviselőkként végigvittünk, és mai napig nem kell senki tiltakozzon ellene…).

Egyértelmű, hogy a városházának nem érdeke bevonni munkájába a közvetlenül érintetteket (ezt már tapasztaltuk több más konkrét esetben is), nem szolgálni akar, hanem uralkodni, és inkább terel, vádol, próbál elhitelteleníteni.
Próbálja eladni, hogy ez egy bicikliút-nem bicikliút vita (miközben deklaráltan számunkra a bicikliút is fontos és még a tüntetők is felhívják erre a figyelmet), viszont egyszerűen azt sérelmezzük, hogy nem voltak a közvetlenül érintettek megkeresve, velük megoldások keresve.

Én pedig fenntartom, hogy – függetlenül, kik az érintettek: biciklisek, autósok, vállalkozók, lakosság, stb. – ezek képviselőivel egyeztetni kell, ismerni kell egy intézkedés hatását (legalapvetőbb elvárás) és az érintettek számát, választ kell tudni adni kérdésekre, hiszen a város mindannyiunké.

Javasolnám tehát a Hivatal szakembereinek a vállalkozók képviselőit, az érintett vállalkozókat, gazdasági szereplőket megkeresni, leülni, és megoldásokat keresni. Olyan megoldásokat, amely kielégíti úgy a bicikliseket, mint a vállalkozókat, rendőrséget, mindenkit.


Rotyog a fazék – de mi fő benne?

Vágjunk az elevenébe: mi a franc történik?

Amikor azt hinné az ember, hogy a dolgok elindultak a maguk útján, akkor ismét a régi időket idéző egyféle Verestóy-Szász játék közepében találja magát?

Nem telik el olyan nap, hogy a vezetőink, döntéshozóink köréből valaki ne magát igazolná – hol jobbról, hol balról, hol ilyen ügyben, hol olyanban. Az ember csak kapkodja a fejét, és nem tudja, mi van.

Az egyik mosdik, a másik nevet, a harmadik sír, a negyedik becsületes, az ötödik támad, a hatodiknak igaza van, mintha a hetediknek is igaza volna, a nyolcadik is kér a babérból, a kilencedik hatalmat szeretne, a tízedik tudja a tutit, a tizenegyedik… a tizenkettedik… na, és mindeközben mindezt két-három színben…

Mi a franc van??? Bővebben →


Ez valahogy nem lett egyelőre “győztünk-film”…

Egy viszonylag egyszerű sztori, ami egyre zavarosabbá válik.

Egy jó kezdeményezés, amelynek a kivitelezése nem igazán így volt elképzelve. Talán mert tervezési fázisban még olyanok dolgoztak rajta, akik itt lakóként érintettek is voltak.

Ez egy utca. A Győzelem utca… Bővebben →


PNDL – ugyanaz, de nem ugyanúgy

Megvannak az eredmények az idei PNDL 2 (Országos Vidékfejlesztési Program) programból támogatott pályázatokat illetően.

Városunkra gondolván nem tudom, mérhetetlenül büszke legyek, vagy mérhetetlenül letört. Letört, mert a több helyen példátlan támogatásnak titulált finanszírozás a városunk esetében ismét és újra igencsak példás sikertelenséget (esetleg szándékos mellőzöttséget és/vagy csúfolódást) takar? Büszke, mert az előbbiektől függetlenül városunkban a vállalkozóink és munkavállalóink így is a megye vezető gazdasági erejévé teszik a várost?

A két állapot elsőre összeférhetetlennek tűnhet, valójában a barikád ugyanazon oldaláról szól a történet – amíg a civilek dolgoznak, kockáztatnak, vállalkoznak, adót fizetnek, stb, addig valaki(k) valahol nem végzi(k) el a munkát, amivel meg lett(ek) bízva. Mert lehetnénk büszkék és elismertek is. Büszkék és sikeresek, tiszteltek.

Bővebben →


Miből nem lesz, mi is?

Ezekről az anyaországi szocikról az egyetlen, amit saját tapasztalataim alapján nem tudnék elmondani az, hogy nem következetesek… o.k., néha meg-meginognak a szép jövő reményében, de “a kő marad”…

2009-ben egy szegedi civil szervezet, a Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület (FVSZME) hozta létre a Székely Himnusz emlékművet. Válaszul a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós kezdeményezte, hogy viszonzásképpen a Székely Himnusz emlékműhöz vezető domboldalon minden székely szék állítson egy székelykaput, annak mintájára, ahogyan a legnagyobb székely, Orbán Balázs szejkefürdői sírjához egy székelykapu-sor vezet.

2010 augusztusában aztán az I. Magyar Vadász Világtalálkozó, a Csongrád Megyei Vadásznap és a Fényköszöntő ünnep társaságában sor került az I. Székely-Magyar Világtalálkozóra is Szegeden, melynek keretében felállításra, átadásra került a 8 székelykapu: Udvarhely anyaszék, Csíkszék, Sepsiszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Orbaiszék, Bardócz fiúszék és Marosszék kapuja.

Az eseményen Udvarhelyszéket jómagam és Incze Csongor kollégám képviseltük, mi adtuk át Udvarhelyszék nevében a kaput. Bővebben →


Boldogat!


“Nem vénnek való vidék” másként

Az elmúlt években több szociális jellegű kérdés is foglalkoztatott a fiatalok-idősek, elesettek-rászorulók tengelyeken. Volt számos konkrét eredményem is, melyekről már – különböző témák kapcsán – többször cikkeztem… Ami viszont egy sajtóhír kapcsán most foglalkoztat, az az idősekhez kötődik, mégpedig az öregotthonok kérdésköre.

A magára maradt, magányossággal, betegségekkel, szegénységgel, félelmekkel küzdő öregek helyzete mindenkinek nyilvánvaló. Mint ahogyan az is, hogy ezen a téren igen sok esetben mekkora segítséget jelenthet(ne) egy öregotthon.

Pár perce olvasom a sajtóban, újabb privát öregotthon létesül egy Székelyudvarhelyhez közeli községben. Szép kezdeményezés, szükséges kezdeményezés, támogatandó kezdeményezés, viszont ezekkel együtt is egész egyértelműen egy profitorientált vállalkozás. Mint az országban működő hasonló intézmények nagy hányada. A fenntartása ugyanis a beköltözött idősek (hozzátartozók) pénzéből történik, jó esetben néhány támogatással kiegészítve. Országos viszonylatban egy átlagos nyugdíj erre nem elég: jellemzően legkevesebb 1300-1400 lejtől indul a havi befizetendő összeg – ahol ettől esetleg eltérnek, ott jobbára az elhalálozás után a tulajdonban levő ingatlan képezi az „üzlet” tárgyát.

De miért is nincs egyetlen hasonló, viszont bárki számára hozzáférhető, „állami”, akár önkormányzati fenntartású ilyen intézmény?

Nemcsak városunkban, hanem az egész megyében? Bővebben →


Érettségi

Mára már nemcsak az érettségi, de még az óvások utáni eredmények kihirdetése is hetekkel ezelőtt megtörtént – túl van mindenki az örömön, vagy éppen megrázkódtatáson, mondhatni, tovább lépett …

Városunkban az oktatási rendszer át/megszervezése nem új keletű igény, de nem is egyszerű feladat. Én sem ezt próbálom most megoldani, csupán néhány érdekes diagramot bemutatni egy kis magyarázattal, elemzés nélkül. Bővebben →