Látogatás az Eszterlánc-napközibe

Az Eszterlánc napközi igazgatónőjének, Koncz Melindának a meghívására a városi RMDSZ-frakció tagjai Bunta Levente polgármester vezetésével látogatást tettek az említett intézménynél.

Az első, ami fogadja a látogatót, a rendezett és szép, virágos udvar és gondosan karban tartott épület. Az igazgatónő elmondása szerint a napközi a nevét is azért egy virágról, vagyis az eszterláncról kapta, mivel annyira sok van belőle az udvaron, hogy virágzáskor lényegében minden színesbe, sárgába öltözik az épület körül… A kimondottan napközinek épült ingatlan teljes befogadóképessége egyébként 250 gyerek lenne – jelenleg 8 csoportban (2 váltásban) 205 gyerekük van, ebből 173 számít hivatalosan. A különbözetet azok a 2 évesen felvett gyerekek jelentik, melyeket a minisztérium nem számol bele a napközik keretébe (például amikor kijelenti, hogy 160 gyerek kell, hogy egy napközi különálló intézményként megmaradhasson).

20140416_03_jacsA gyerekszám csökkenését idézi elő ugyanakkor az a gyakorlat, hogy sokan már 5 évesen iskolába viszik a gyerekeiket – részben ennek is volt köszönhető például a Napsugár és Csicsergő napközik jogi egyesítésének kényszere, hiszen így tudták elérni már csak a szükséges gyereklétszámot (kb. 180 gyerek van az így kialakult intézményben).

A már említett “el nem ismert” gyerekek miatt egyes csoportok létszáma megnövekedett, ezért próbálkoztak egy új csoport elindításával is. Erre a célra lett volna megfelelő terem is, de az illetékes minisztérium sajnos az újabb csoportot így sem engedélyezte. Tervek vannak ún. “tipegő csoport” létrehozását illetően is, de ehhez még hátra van a törvényi háttér biztosítása, talán a jövőben megteremtődik a lehetőség.Eszterlánc, 20140416_07_jacs

De nem csak ez az egy törvényi előírás jelent problémát az intézménynek. Jelenleg ugyanis saját mosodával rendelkeznek, de amennyiben központilag a személyzetet a jelenlegi ütemben építtetik le, ki kell adják valamelyik cégnek ezt a szolgáltatást. Ebben a cipőben jár az étkeztetés is, melyet jelenleg 6 lej/nap/gyerek összegért (ennyit kell fizetni az egész városban a napközikben) az intézmény áll.

Az igen jól felszerelt intézménynek egyébként csupán egy terme nincs teljesen felújítva a berendezést illetően: az elfogadottól eltérően – régi rendszerű, bár jól működő – lenyitható ágyak vannak itt, ezek kicserélését még ebben a félévben szeretnék megvalósítani. 20140416_08_jacsUgyanakkor különlegességnek számít a városban a saját sószoba, több száz sótéglával: ilyen sótéglák más napköziben is megtalálhatók elszórva a termekben, de különálló sószóba csak itt van.

Az olyant, mint engem is, aki már több évtizede “végleg” kilépett a napközi kapuján és csak nosztalgiázik néha egyes emlékek mentén, sok érdekes változás várja egy ilyen intézmény működését tekintve. Például amikor kiderül, hogy egy törvényi előírás alapján minden gyerek saját törülközőt használ, amelyet hétfőn tisztán hoz, majd pénteken viszi haza cserére/mosásra. Vagy amikor azt hallja, hogy nem szabad már a napköziben a gyerekek fogad mossanak, nehogy összecseréljék a fogkeféket. 20140416_04_jacsDe az is újdonság, hogy egy időben minden csoportban több féle tevékenység is zajlik, mivel a gyerekeknek választási lehetősége kell legyen – vége már azoknak az időknek, amikor körbeültek és egyszerre ugyanazon a foglalkozáson töltötték az időt. És vége a piros pontnak is, a tanulás nem verseny és egyébként is mindenki egyenlő …

A termek szépek, világosak, kedvesek. Az igazgatónő elmondása szerint bizonyos keretek között minden óvónő saját maga rendezi be a termét – ezek a keretek pedig inkább törvényi előírásokat jelentenek vagy olyan egységes képet meghatározó elemeket, mint a függönyök kérdése.

20140416_01_jacsA további terveket illetően elhangzott, hogy szeretnének még egy mellékhelyiséget (fürdőt) kialakítani, ugyanakkor távlatilag a tornateremben a jelenlegi, amúgy speciális vinil borítást lecserélni ízületbarát padlóra – ezekhez is kérték a városvezetés segítségét…