Barangolás: Szent Anna-tó

Ha akad egy kis szabadidő, ritkán töltjük a házban. Azon a hétvégi napon is tanakodtunk, hová, merre induljunk, azonban a júliusi forróságban elvetettük sorra a biciklitúra, majd a gyalogtúra lehetőségét is – maradt, hirtelen jött ötletként, az egyébként is régóta tervezgetett kiruccanás a Szent Anna-tóhoz. Utoljára a szüleimmel, testvéremmel jártam a tónál – szép emlékek, nosztalgia … így volt ezzel a párom is, igaz, az ő utolsó látogatása a helyszínen nem volt éppen annyira rég.

Szent Anna-tó, 2015. júliusÉs ha a cél eldöntődött, adta magát az eszköz is: autóval túl “műanyag” az egész, legyen a motor … 16 óra tájban már a benzinkútnál izzadtuk a meleg miatt elfogyasztott addigi kb. 1,5 liter vizet tankolás, majd keréknyomás beállítás közben.

Ha addig meleg is volt, a továbbiak már kellemesen teltek: a látszat ellenére sisakban, kabátban is kellemesen hűsít a szél száguldás közben. De nemcsak ez az, ami vonz az ilyen túrákban: érzem, hogy élek. És ami a legszebb az egészben: így van ezzel a párom is.

Homoródon aztán a “kis választék, kis adag <> nagy tányérban, nagy áron”Szent Anna-tó, 2015. július hitvallású vendéglőben egy rövid pihenő, pár falat és indultunk tovább. Csíkszeredában tankolás (a motorunk kb. 30%-al fogyaszt többet az autónknál), Bükszádnál letérés. Majd az út élményei között a hazatérő tehéncsorda kötelező megcsodálása (igen, még motorral sem tudtunk elevickélni mellettük), illetve a falu autentikus illatvilágának élvezése szerepelt az étlapon. Másról nem tudok beszámolni Bükszáddal kapcsolatban, hiszen egyszer sem csúsztunk el az említett csorda illatanyagán, akarom mondani hagyatékán (igaz, nem az idén motorozunk először), bár többször is meg voltunk kísértve …

Az elmúlt hetekből az egyik legkellemesebb napunk volt,Szent Anna-tó, 2015. július nem is értem, miért itt a negatívumok. Talán mert mélyen szántóak voltak? Nem tudom, de ígérem, ezzel be is fejezem: szégyen, ami a Kovászna megyei útszakaszon várja a turistát: a ’80-as évek végi, falvainkat összekötő “autópályáinkat” is meghazudtoló útszakaszban gyönyörködhet, aki erre a kirándulásra vetemedik. Pedig sokan vetemednek, hiszen egymást érték a külföldi rendszámú autók az úton. A kovásznai útszakasz után ismét megyénkben találjuk magunkat: nem szeretném elvetni a sulykot, de bevallom: határtalanul büszke voltam magamban ott és akkor megyénkre.

A tó előtti tetőre kiérvén sorompó állja el az utat: a tóhoz vezető kb. 1,5km megtételéért pénzt kell fizetni. Tőlünk nem kértek, igaz, nem is engedtek át: 20 óra múlt,Szent Anna-tó, 2015. július nem engednek át több járművet. Gyalog viszont átengednek – mi pedig leparkolván a gépet, el is indultunk lefele. Egyébként a hely, a sorompó előtt, hétköznapi helyet idéz annak, aki járt már román kirándulóhelyeken: sátrak, vidám emberek, énekszó és manele, mics-szag. De ezt szerintem hirtelen mindenki elfelejti, ahogy leér a tóhoz.

Az este közeledtével elcsendesült tó környéke, az elvonult autók, emberek helyét elfoglaló csönd, a tiszta és viszonylag érintetlennek tűnő környezet teszi? Nem tudom … de a hely csodálatos. Így, utólag átgondolva, talán nem is szabad máskor jönni ide, mint késő délután, este. A víz kellemesen langyos (és minél mélyebben nézzük, annál melegebb), a levegő tiszta és friss.Szent Anna-tó, 2015. július Az ott töltött egy-másfél óra megérte. A párommal csak álltunk szótlanul, hallgattuk a csendet, beszívtuk a levegőt, élveztük a hely hangulatát. Leültünk a mólóra, lógattuk a lábunkat a vízbe és értettünk mindent.

A sötétedésben tetőre vezető újabb 1,5km gyaloglás a sisakokkal, hátizsákkal, kabátban, (…), izzasztó volt. Hazafele megpihentünk Tusnádon, majd sétáltunk egyet az igazán különleges hangulatú csíkszeredai főtéren – a hazafele vezető úton végig egy dolog járt a fejemben (mint utólag kiderült, a pároméban is): ide még visszatérünk …

 

Élmények a párom, Olgi tollából:

“Szabadság! – a megfoghatatlan, varázsburokkal körülvett érinthetetlen…

Kíváncsiság? – menni, utazni, felfedezni, hozzátenni, elvenni a világból …

Több száz lóerős paripánk megzabolázhatatlanul útra kész … Párommal, mint két elvarázsolt lény, feketében, álarc mögé rejtőzve – sisakjainkban – vágunk neki a végtelennek. A végtelenbe vetett hitünk erős, a Gondviselést minden utunkon megtapasztaltuk már, mint jó tündért a kellő pillanatban – aki segítséget nyújt a három próbatételkor.

Az én hitem kettős: hiszek a páromban is, ölelem, rá bízom magam, hogy a közös utunkon vezessen … Ez az érzés önmagában már mindig az út ajándéka … Ketten! bizalom kerekein guruljuk körbe az egész Világot …

Utak, falvak-városok, tájak maradnak mögöttünk … érzéseink, gondolataink gyakran versenyt szaladnak a száguldó motorral. A meleg körülölel. Verejtékünk a homlokunkon utazik. A szárazság fojtogatja torkunkat – ösztöneink vízért imádkoznak.

A kerekek tébolyultan rohannak – figyelmeztető táblák sokasága óvva inti őket. De mi csak száguldunk előre …

Szél apó is akadékoskodik. Meg-meg rázza paripánk gyeplőjét, bekukkant sisakunk minden zegzugába, de aztán ő is tovább enged …

Érzékeim élményeket, színeket, ízeket, imákat, szerelmeket gyűjtenek, a lelkem nem is elég gyors az elraktározásukra.

Hegyek, völgyek, erdők … Egy Tó. Valami “misztériumféle”. Levesszük az álarcainkat.

Mosolyom üdvözli a páromat. Ő átölel. Pihenő.

A csend kézen fog, Végigvezet minket a mólón. A tó tükrében szembesülünk a megérkezésünkkel. Hétmérföldes csizmáinkból kimenekülünk, mert olyan jó néha elidőzni a pillanatban.

Lábainkat a vízbe lógatjuk – a víz meleg, olyan békésen meleg …

Életünk csónakja tükröződik a tó vizén, miközben csillagok milliói világítanak ránk …”