Megemlékezés – aradi vértanúk

A Márton Áron téri Vasszékely-szobornál került sor tegnap az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi vértanú előtti tisztelgésre, megemlékezésre. A magyar szabadságharc mártírjainak emléke előtti főhajtás keretében a koszorúzás, himnuszéneklés mellett vers is elhangzott – ugyanakkor Bunta Levente polgármester megemlékező szavai is tolmácsolásra kerültek.

A magyar kormány által 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánított október 6-áról szerte a világon megemlékeznek. Mint ahogy a városunkban szervezett megemlékezésen is elhangzott:

“A nemzet élő emlékezete vagyunk, amikor történelmünk egyik legnagyobb tragédiája, az 1848-49-es magyar forradalom leverése után kivégzett hősök emlékének adózunk. Már a mai kisiskolások is tudomást szereznek arról, hogy Petőfi, Jókai, Kossuth, Táncsics meg a tarcsafalvi születésű Pálffy János nevével csillogó fiatal nemzedék egy egész országban változtatta meg a rendszert. A magyar nép ismét szabad és független lett, hosszú idő után. A dicső korszak azonban csak másfél évig tartott, és az az időszak is tele volt szenvedéssel, harcokkal.

Mi ez alkalommal azokra a dicső férfiakra, azokra az önfeláldozó katonaemberekre emlékezünk, akikkel együtt a magyar szabadságharcot is lefejezték egy időre. 165 éve az orosz segítséggel felülkerekedő osztrákok fegyveres túlerővel győzték le egy európai nép, a mi népünk csodálatra méltó szabadságharcát. Aztán következett a megtorlás, hiszen magas rangú tiszteket végeztettek ki méltatlan módon, akasztással, mint az elvetemült bűnözőket, csupán négyüknek engedélyezték a golyó általi halált. Egy ezredes, 11 vezérőrnagy és egy altábornagy volt köztük.

1848-ban egész Európa a magyarokkal tartott, üdvözölték a helyzetet és verseket írtak a magyar forradalmárokról. Ám a magyar mégis magára maradt, amikor sokszoros túlerővel került szembe – kivétel volt a lengyel Bem József, a nemes lelkű hadvezér. Ezt a helyzetet nehéz megértenünk nekünk, utódoknak, vagyis hogy miért úgy történt akkor? De egész Európa forradalmi lázban égett sokáig, és utolsó lángjai Magyarországon izzottak.

Ha végigolvassuk az Aradon 1849. október 6-án kivégzett tábornokok névsorát, azonnal észrevesszük, hogy közülük többen is nem magyar eredetű családnevet viseltek, hogy 6 nemzetiségből származtak. Mégis mindannyian a magyar szabadságért harcoltak és a kivégzésük még a cári udvarban is döbbenetet váltott ki.

A nevek példája azt mutatja, hogy a magyar nép földje mindenkinek egyformán fontos volt, aki ott élt. Mert az igazságnak nincs nemzetisége. És a szabadságnak sem lehet, hiszen egy szabadon élő és fejlődő társadalom minden ember számára vonzó.

Benedek Elek írói hitvallásában úgy fogalmazott, hogy az erősek oldalán harcolni nem érdem. Ezt nagyon sokan így gondolták, akik a magyar honvédek közé álltak. Az Aradon kivégzett tábornokok nem könyörögtek életükért, mert igaz ügy mellett álltak. Bizonyára tudták, hogy példájuk és áldozathozataluk nem hiábavaló. Ennél fogva a hazaszeretet és a szabadság nagy jelképeiként tartjuk számon őket.

Példájukat nem feledhetjük, amíg magyarok élnek ezen a földön.

Emlékük legyen áldott!”