Zajlásban

Van, hogy néha csak úgy megy az ember. Valahová. Mert dolga van. És van, hogy csak jön, mert dolga volt … És van olyan is, amikor csak jön-megy, mert valami nagyon nem egyértelmű … Hetek, hónapok óta érzem így magam, és ez nem jó.

Nem jó, mert nem itt kellene tartani. Sok-sok év közösségi munka, ésszerű döntések sora, hosszútávú elképzelések és konkrét megvalósítások, civil programok tömkelege után csak nézek ki a fejemből: a városban, ahol szeretek élni, az embereket egymásnak akarják ugrasztani, személyes ambíciók törnek és zúznak, torz-szülemények öltötték magukra a bulvárpojáca köténykéjét.

Látjuk az öltözőszekrényt.

Látjuk a kilibbenő „kreálmányt”.

Na de ki az öltöztető…?

Számtalan értelmes emberrel dolgozom együtt munkám során, különböző intézmények, szervezetek, vállalkozások részéről. Megnyugtató, hogy az utóbbi hónapok történéseit mások is így értékelik. Értelmes kérdéseket tesznek fel, és meg is válaszolják maguknak: ha nem megy a direkt leigázás, akkor jöhetnek a marionettbábú típusú szócsövek.
Van aki elkacagva magát csak annyit mond: „TI majd eldöntitek… ti a város vagyonát nem elherdáltátok, hanem jelentősen gyarapítottátok…gyakorlatilag újjáépítettétek az infrastruktúrát (víz, szennyvíz, vezetékek, fűtés, stb). Ezt is meg tudjátok oldani…”

Nincs benne újdonság, hogy TE is benne vagy a „TI”-ben.

Talán neveltetési „szofthiba”, de emberileg soha nem tudtam támogatni azt a fajta „tenni akarást”, amikor valaki úgy próbált felülkerekedni másokon, hogy azokat kiparodizálta, sértegette, rossz fényben tüntette fel, de soha nem tett helyes sorrendbe két kockakövet.

A valóság az, amit látsz, amit érzékelsz. Nem az, amit mondanak neked, hogy látsz, és nem az, amit mondanak neked, hogy érzékelsz. A politika nem az aberrációról kellene szóljon és főleg nem a bulvárpojácákról.

Számomra erről kellene szóljon a politika:
– Észérvek, jövőbe mutató elképzelések.
– Hogyan hozzunk ki többet a létező lehetőségekből?
– Hogyan tegyük jobbá a lehetőségeket, hogy utána még többet ki tudjunk hozni belőle?

Az elkövetkezendő fél évben, mennyire mérgezzük meg a hétköznapokat? Mennyire amortizáljuk le azokat a kapcsolatokat, azokat a szándékokat, amelyekre épülnie kellene az elkövetkezendő fél év után várható újabb 4 évnek?

Amíg nem közlik veled, hogy beteg vagy, tudatlanul is támogathatod a betegség terjedését, erőre kapását. Ez nem bűn. Ez a tudatlanság.

A gyógyítók szerint nem a tünetet kell kezelni, hanem az okot. Ha tudatlanul, vagy tudatosan betegséget akarsz, akkor szíved joga, de: Én, az egészségre szavazok!

“Látjuk az öltözőszekrényt.
Látjuk a kilibbenő ‘kreálmányt’.
Na de ki az öltöztető…?”