Ez valahogy nem lett egyelőre “győztünk-film”…

Egy viszonylag egyszerű sztori, ami egyre zavarosabbá válik.

Egy jó kezdeményezés, amelynek a kivitelezése nem igazán így volt elképzelve. Talán mert tervezési fázisban még olyanok dolgoztak rajta, akik itt lakóként érintettek is voltak.

Ez egy utca. A Győzelem utca…

Valamikor a ’70-es években, ’80-as évek elején épültek itt a tömbházak, alakultak az utcák, zajlott a szocialista forradalom – igaz, egy apró tervezési hibával, legalábbis így mesélik, mivel amikor a Győzelem utcát a Gábor Áron utcával szerették volna a rajzok szerint gyakorlatban is összekötni, hát a gyakorlatban a helyszín másként adta ki. És ezzel így is maradt minden, az utca végén egy villanyoszloppal és egy sikátorral, közel 40 évig. Na és néha-néha egyik-másik helyi celeb által vissza-visszatérve a témára, hogy ekkor vagy akkor egyenesbe hozzák a… a nem egyenest.

Kicsit mint a Nyírő villa. Vagy a Jézus kápolna értékbe helyezése. Vagy egyik-másik gazdasági program. Vagy a… na hagyjuk. Majd egyszer kibeszéljük, utólag mindennek úgyis töménytelen gazdája van… meg vannak dolgok, amelyek néha nem mennek úgysem egyedül…

De elkalandoztam, térjünk vissza:

Gyerekkorom óta ismervén a helyzetet, majd tanácsosként megismervén a lehetőségeket is, elindítottam az RMDSZ frakció támogatásával az utcamegnyitás projektet. 40 év után hogy-hogy nem, pár hónap alatt minden sínen volt. Az elképzelés szerint a kivitelezés ugyanakkor szoros összefüggésben lett volna egyrészt további parkolók létrehozásával a közelben (pár lépés ez irányba is történt – parkolóház elképzelések a város több pontján, finanszírozási lehetőségek felmérése…), másrészt a zónában lakók igényeinek, életminőségének, biztonságának a figyelembevételével.

És akkor el is érkeztünk a jelenkorba.

Lényegében amiért ez a cikk megszületett. Amiért nap mint nap állítanak meg szomszédok, hogy hol tartunk, és mindenki részleteket szeretne tudni, mert az ugye annyira érdekes – igaz, mert ez nem kerül a beszédnél többe, hiszen ellenkező esetben jöhetne az újabb 40 év asszem, amíg eredménnyel vagy anélkül de bárki bármit tenne…

Mert mi is van/lett most? Jóval kevesebb parkolóhely, túl rövidre átszabott parkolók, egy használhatatlan (beláthatatlan és ezért életveszélyes) gyalogátkelő, száguldozó autók garmadája egy tömbházak közti lavírozásra tervezett keresztmetszetű és mégis fő úttá tett útszakaszon – nem beszélve arról, hogy ha valaki betévedt az utcába, innen a negyedbe visszamenni csak jó nagy kerülővel tud. Pedig mindenre lehetett volna megoldást keríteni, egyik-másik problémára kimondottan egyszerűen.

Mert mi is van/lett most? Egy hónap alatt kétszer, ugyanott, ugyanaz az összetört autó. A miénk. Mondhatnám azt is, hogy szerencsére csak egy autó, mert az elmúlt hónapokban nem egy esetet láttam, amikor valaki éppen csak megúszta; de nem mondom, mert ez semmiképpen nem tud így sem szerencse lenni.

Nem kertelek, a városházán álltam meg az üggyel – hiszen számtalanszor jeleztem számukra, hogy a dolog így mindenkinek jó lehet, kivéve az itt lakókat. Jeleztem szóban a mobilitási terv vitáján, jeleztem írásban, jeleztem rajzban – egyedül dalban nem mondtam el.
Ezúttal először egyedül jelentkeztem a kérésemmel, majd mivel egyre többen kerestek meg azzal, hogy tűrhetetlen a helyzet és segíteni szeretnének, szinte órák alatt összegyűlt 74 aláírással. Merthogy alapból felháborító, miszerint az érintett kb. 500 családból egyetlen egyet sem kérdeztek meg.
Ne tessék meglepődni: a 10924/2018-as számon regisztrált válaszában a Hivatal is pont ezt húzza alá: mindenkit megkérdeztek felkészültebb Juliskától hangosabb Mariskáig, csak a helyi lakókat hagyták ki a dologból. De hát nem volt mit tegyenek, annyira szerették volna letudni a projektet és lefektetni azt a csudaszép aszfaltot… ami önmagában amúgy szép is… S akkor itt a vigadás vége (ha mégsem tudta türtőztetni magát), innen a reménykedés következik, merthogy keresik a megoldást, és az ígéret őszintének tűnik. Tényleg. Várjuk is egy páran.

De nem csak a városházán, a rendőrségen is jártam – városházi szakemberek szerint ugyanis mintha kissé akadályoztak volna az említett projekt kapcsán bizonyos javító intézkedéseket. A 151.136/1/28.02.2018-as számon regisztrált válaszukban ők is reményt keltenek – megértik a problémát, és ami rájuk tartozik, azt a Hivatallal közösen törvényesen megpróbálják orvosolni. Elég semmitmondó, de hátha…

Végül is kíváncsi vagyok. És a ponty megy elől, tudjátok (gyk. a reményhal meg utoljára).