Jó ha van, de jobb, ha nincs?

A tegnap megszületett az idei év költségvetése.  Decemberben megszületett az idei évre érvényes adó- és illeték előírás. Mi a közös a kettőben? A kérdés költői, megválaszolom rögtön én magam: hogy lényegében mindkettőnél semmibe vették a helyi vállalkozókat.

Na, nem a nagyokra gondolok, bár ők sincs mitől hullámozzanak örömükben, hanem az egészen kicsikre, a mikrókra gondolok. Minket ez utóbbiak érdekelnek főként. Azok, akik a legjobban kiszolgáltatottak, akik sokszor kényszer-vállalkozók – akik eltartják magukat és családjukat, és adót is fizetnek. Egyre többet.

A héten elfogadásra került a helyi költségvetés. A több mint 70 vállalkozót tömörítő SZMVSZ egy 10 pontos listával kereste meg a városvezetést – a vállalkozók többségének igénye, kérése alapján összeállítva.

Jó ha van, de jobb, ha nincs?
Az SZMVSZ megalakulása óta azt látjuk és tapasztaljuk, mennyire jó a mikrovállalkozóknak, hogy végre észre tudják vetetni magukat, hallatni tudják a hangukat – és ezzel párhuzamosan mennyire útban vannak a döntéshozóknak, mennyire nem jó ez utóbbiaknak, ha ezek a vállalkozók megjelennek, ha véleményt nyilvánítanak, javasolnak…

Olyanok szerepeltek ezen a listán, mint kiemelten a gazdasági stratégia elkészíttetésének igénye (a város 29 év után sem rendelkezik egy gazdasági stratégiával), az egyablakos ügyintézés, parkolási rendszer, vagy a tömbház-szigetelések… aki kíváncsi, a pontszerű vázlatos felsorolást a következő címen is böngészheti: https://bit.ly/2IIwgWk.

Nem elég, hogy a közszférában összehasonlítatlanul nagyobbak a fizetések, nem elég, hogy a cégeink alkalmazottai dolgoznak a közszféra alkalmazottainak gondtalan nyaralásáért – de eközben még a hangjára, mondanivalójára sem kíváncsiak – sem délen, sem itt.

Érthetetlen.

Az egyablakos rendszert még az RMDSZ is szóvá tette, felvállalta. Sikertelenül.

Nem értem.

Nem értem, mi történik. Sejtésem van, de nem akarom elhinni, hát nem is részletezem. Egyelőre, amíg bírják a vállalkozóink, fizetik az adókat, vállalják (mit tehetnének) a terheket, próbálnak – ahogy tudnak – gondoskodni az alkalmazottaikról. Közben ötösével, tízesével hagyják el a várost, vonulnak ki falvakra, hogy inkább ott adózzanak, ahol számítanak. Közben ötösével, tízesével zárják be a kapukat vagy fogják vissza a termelést, mert nincs kivel dolgozni…

Az, hogy ebből mi következik, ha elég bátrak vagyunk, bárki kikövetkeztetheti. Főleg hogy a folyamat már nemcsak elkezdődött.
De legalább “nyugalom” van – amíg nem csaptak magasra a lángok, egyelőre “nem kell” a tűzzel törődni, nem kell azon gondolkodni, ki fog és miből sétálni majd valamikor például a felújítandó (hol van az még) várban …