Testületi ülés ‘ 2015.11.05.

A novemberi rendes testületi ülésre ismét a megszokottól eltérő időpontban, a hónap elején került sor. A 16 beterjesztett napirendi ponttal rendelkező ülést Gidó Csaba képviselő vezette.

Az ülés elején Bunta Levente polgármester a javasolt határozatokkal kapcsolatban fejtette ki véleményét, illetve válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Bővebben →


Testületi ülés ‘ 2015.09.24

A szeptemberi önkormányzati testületi ülés Bunta Levente polgármester beszámolójával kezdődött, majd az  én elnökletemmel, 6 napirendi pont (+”különfélék”) tárgyalásával folytatódott. Bővebben →


Testületi ülés ‘ 2015.05.28.

A Szabó Gyula önkormányzati képviselő által elnökölt ülés megkezdése előtt sor került Bunta Levente polgármester beszámolójára. A beszámoló szerint ismét jelentős, milliós nagyságrendű pénzekkel támogatná a szakminisztérium a jövőben a város távfűtési rendszerének felújítását, ugyanakkor viszont rossz hír, hogy a város elvesztette a pert a prefektúrával szemben a székely zászló kihelyezésére meghozott önkormányzati határozat ügyében (a bíróság sem ítélte törvényesnek az adott határozatot). Bővebben →


Testületi ülés ‘ 2015.04.30.

Az áprilisi rendes testületi ülés Bunta Levente polgármester beszámolójával kezdődött. Megemlítette a Bethlen Gábor iskola felújítását (fűtéshálózat, hőszigetelés, WC-k, stb. lettek felújítva vagy kicserélve), amely a végéhez közeledik és hamarosan (valószínűleg május 6-án) át is lesz adva. Egy másik átadás a szombatfalvi ökumenikus ravatalozót fogja érinteni, amelynek építése ugyancsak végénél jár, erre a tervek szerint május 25-én kerülne sor. Ami viszont időrendben a legközelebbi: még az ülés napján kerül megnyitásra a Cégbíróság udvarhelyi kirendeltsége, amely nagyon sok helyi vállalkozónak jelent nagy segítséget. Jelezte még, a Kós Károly Líceum felújításának leltárba vételét a napirendről visszavonja, hiszen egy újabb szakasz felújítása jelenleg is folyamatban van, így majd a teljes felújítás végén fogja javasolni a leltári érték aktualizálását. Bővebben →


Testületi ülés ‘ 2014.12.15.

A decemberi rendes önkormányzati Testületi ülés vezetője Gergely László elnök volt. Az összehívón szereplő 10 napirendi pont mellé még két napirend került egyrészt a beterjesztő, másrészt a képviselők javaslata alapján, így a teljes létszámban megjelenő testületi tagok 12 napirend tárgyalásához láthattak hozzá hétfőn reggel 08 órától. Bővebben →


Testületi ülés ‘ 2014.11.27.

A novemberi önkormányzati testületi ülés vezetője Berde Zoltán volt – az ülés egy MPP-s, illetve egy EMNP-s képviselő távolmaradása mellett lett határozatképesnek nyilvánítva az összehívón szereplő 12 napirend tárgyalására.

Mint kiderült, az utolsó napirendi pontot (a helyi rendőreink ételjegyeivel kapcsolatban) a vonatkozó törvények időközbeli változásainak okán a beterjesztő visszavonta, ezért azt leszámítva végül 11 napirend (+különfélék) tárgyalása kezdődhetett meg nem sokkal 08 óra után. Bővebben →


Ifjúsági lakások (ANL) igénylése

Szeptember folyamán került sor az ifjúsági lakást igénylők iratcsomóinak frissítésére; ez a régi igényélések felfrissítését, illetve új igénylések benyújtásának lehetőségét is jelentette. A határidő lejárta után összesen 61 olyan igénylés maradt versenyben a megüresedett lakások bérléséért, amely megfelelt a feltételeknek. Bővebben →


Testületi ülés ‘ 2014.10.30.

Az októberi második rendes Testületi ülést Kulcsár Székely Attila vezette. És az ok, amiért e hónapban másodszor ülésezett a Testület, az október 1-i Hivatalos Közlönyben megjelent országos költségvetés kiegészítése, amelynek a városunkra vonatkozó tételeit 30 napon belül kell el/befogadni. Bővebben →